Szégyen és szánalom keveredik bennem, ahogy arra gondolok, mi lett végül abból a nagyon akart kapcsolatból. Azok a nehéz és súlyos évek, az ezeroldalas vallomások és a hosszú séták a hegyen. Az akkor még a megmagyarázhatatlan félelem és a felszabadító boldogság, ma már a súlyos teher vállamon.
Akartam-e valaha is igazán, vagy csak szerettem volna akarni. Nem bírok tükörbe nézni. Becsaptam önmagam, mert elhittem azt, amiről pontosan tudtam, soha nem válhat valóra. Haragudtam arra, aki benézett az álarc mögé vagy csak söprögetett a díszletek között. Most már tudom, nekik köszönhettem, ha megtudtam az igazságot. Mi az, amit valóban akarok?
Úgy építeni és létezni, hogy mindvégig tudom, soha semmi nem lehet az enyém? Megéri. Nem, minden egyes munkával eltöltött perc ajándék.
Ünnep legyen, és a lélek szárnyaljon.
Akartam-e valaha is igazán, vagy csak szerettem volna akarni. Nem bírok tükörbe nézni. Becsaptam önmagam, mert elhittem azt, amiről pontosan tudtam, soha nem válhat valóra. Haragudtam arra, aki benézett az álarc mögé vagy csak söprögetett a díszletek között. Most már tudom, nekik köszönhettem, ha megtudtam az igazságot. Mi az, amit valóban akarok?
Úgy építeni és létezni, hogy mindvégig tudom, soha semmi nem lehet az enyém? Megéri. Nem, minden egyes munkával eltöltött perc ajándék.
Ünnep legyen, és a lélek szárnyaljon.
