Drága egyetleneim. Arról próbálnék értekezni, hová tűntek a gondolataim. Mikor és hogyan válhattak semmivé úgy, hogy észre sem vettem. Így váltam azzá, aki jelenleg vagyok. A nagy büdös semmi vagyok. Se líra, se epika. Kevéske, ha felsejlik, az már csak dráma, annak se nevezné az, aki szélesebb körben járta.
Miféle módon dolgozható fel a múlt, amely még mindig tart. Lehet-e úgy könnyíteni a lelkiismereten, hogy valójában nem akarja. Arra vágyunk-e, akik voltunk, vagy csak azért nem tudjuk elengedi, mert félünk az ismeretlentől?
