Most nagyon sírok, mert megbántottak, igen, mindig ez van, aztán megbocsátom, elfelejtem és úgy teszek, mint aki örül annak, hogy újra készséges és boldog lábtörlője lehet a világnak.
Nyelem a port, ahogy lehúzzák rajtam a sarokrésekbe ragadt sarat, ellepnek a bogarak, igen boldog vagyok, taposnak, ugrálnak, hideg havat söpörnek rám, beleivódik a szálak mélyéig, ott oldja fel a múlt nyári kutyagumit, megbocsát és elfelejt, welcome home, ott hever a lépcsőházban az ajtód előtt, míg valaki el nem lopja, el nem húzza, mint a kutya, ki a parkba, bokor alá, közmunkások kiszedik, undorodva kidobják, volt célja, de most nincs már. Rövid az élet, cipőd van, lábtörlőd is sok lesz még, ne félj.
